Egy szúrás, semmi más...
Megölni valakit, megtenni az első lépést felé, kezemben egy késsel...
Gyilkolni, kiontani egy életet... nehéz...
De nem lehetetlen.

Hatalmam van.
Hatalmam az emberek felett, a szavak felett, az élet felett, s mégsem vagyok képes elvenni azt.
Éhezek, már nincs erőm felhasítani a bőrt, nincs erőm harapni. Egyetlen esélyem a kés, és az áldozat előttem.

Rémült az arca, ahogy a szemembe néz...
Egy gyenge, csont-bőr szörnyeteg vagyok, és rátámadtam... én, a lény a halálból, egy éhező, vékony vámpír...
Aki képtelen ölni.
Vagyis képtelen volt ölni, eddig...

Gyilkolni, kiontani egy életet nehéz... először legalábbis. Aztán egyre könnyebb, és könnyebb...
Ezt mondják.
Csak meg kell tenni az első lépést. Meg kell ölni az elsőt...

Letérdeltem mellé, és rátekintettem.
Rettegett, ezt már az első pillanatban láttam. Féltette az életét, nem is véletlenül...
Ez talán erőt ad!

Sápadt fehér kezemben lévő késre néztem, majd a torka felé „céloztam” a pengét.
- Ne ölj meg! - könyörgött halk hangon, de most nem figyeltem rá. Meg kellett tennem, amit meg kellett tennem. Az élni akarás ösztöne erősebb volt, mint a jóság... legalábbis bennem.

A torkához érintettem a kés hegyét, majd finoman megsebeztem a bőrt. Fel akart sikítani, de a torkára forrt a sikoly.

A vére alig csörgedezett, de a seb megkönnyítette a fogaim dolgát, és ezt tudtam. Az ujjam végighúztam a vércsíkon, majd lenyaltam.
A vér íze teljesen megbabonázott, máris jobban éreztem magam, máris tudtam, visszatér belém az erő. Éreztem a vér szagát, megízlelhettem, és most már nincs visszaút.

Érezni akartam a szívverését, érezni akartam, ahogy lüktet a vér az ereiben...
Lassan hajoltam oda a sebhez, és belemélyesztettem a fogaim.
A teste megvonaglott, de az első kortyok után visszatért belém az élet, és le tudtam fogni.
Éreztem, ahogy egyre gyorsabban vers a szívem, miközben az övé lassul...

Mire végeztem, már teljesen visszatért belém a szín, az élet és ölési vágy.
Megnyaltam véres ajkaim, és lassan le akartam tenni a földre, mikor egy nő megállt mögöttünk. Egy pillanatra megrémültem, de aztán elmosolyodtam.
Legalább eszek még...
- Minden rendben van? - kérdezte. - Vele...
- Csak vérszegény – mondtam. - Pihennie kell!
- Akkor jól van!
Mikor eltűnt a sarkon, felálltam, és utána indultam.
Úgy döntöttem, ideje új áldozatot keresni...